Folytatódik a strandfejlesztési program

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2019. 02. 14. 19:51

Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón.

 Guller Zoltán kiemelte: az MTÜ célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. 

    A vezérigazgató elmondta, hogy mára a belföldi turizmus lett a magyar turizmus motorja, ezért indult el két évvel ezelőtt a strandfejlesztési program. Az első ütemben tavaly mintegy 2 milliárd forintos támogatást kapott több mint 30 balatoni település fizetős strandja.
    Az idén 5 milliárd forint keretösszeggel indul el a strandfejlesztés második üteme, amelyben a szabadstrandok infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására fordíthatók az összegek.
    A kormány által az önkormányzatoknak biztosított támogatással a Balatonnál valamennyi szabadstrandon további fejlesztések valósulhatnak meg, a Dunakanyarban pedig Komárom, Esztergom, Visegrád, Zebegény, Kisoroszi, Verőce és Szentedre Duna-parti strandjai újulhatnak meg, míg a Tisza-tónál Abádszalók, Kisköre, Tiszanána, Sarud, Poroszló, Tiszabábolna és Tiszafüred tóparti strandjai.
    Guller Zoltán közölte, hogy a program harmadik elemeként a Balatonnál, a Dunakanyarban és a Tisza-tónál valamennyi strand támogatást kap az MTÜ-től annak érdekében, hogy megtervezzék 2030-ig a strandfejlesztéseket. 
    Az idén elindul a program negyedik eleme is, amely a strandokon található gasztronómiai létesítmények fejlesztését szolgálja.
    Szeretnék elérni 2030-ig, hogy minden strand magas színvonalú szolgáltatást tudjon nyújtani, kiemelten foglalkozva a szabadstrandokkal - fűzte hozzá az MTÜ vezérigazgatója.
    Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere elmondta, hogy a megújulás kiemelten fontos számukra, hiszen a Szigetcsúcs egyedül álló természeti kincs, ugyanakkor az infrastruktúra elmaradott. "Létfontosságú, hogy részt tudjunk venni ebben a pályázatban" - fogalmazott. 
    Hozzátette: a Szigetcsúcs kiszolgáló egységeinek megújításakor a meghatározó elv, hogy a természeti értékeket meg tudják őrizni.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!