Rétvári: több mint négymilliárd forint jut idén gyerekek táboroztatására

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2018. 09. 11. 11:28

Mintegy 4,4 milliárd forintot fordít idén a kormányzat gyerekek táboroztatására, aminek köszönhetően eddig is százezrek vehettek részt a nyári vagy évközi programokon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborban.

 Rétvári Bence kifejtette: az Erzsébet-táborok elsősorban a Balaton partján és nagyobbrészt a nyári szünetben várják a gyerekeket. Különleges a két gyógyító tábor, Tihanyban és Zalaszabarban. Ez utóbbi helyszínen - ahol betegségből gyógyuló vagy betegséggel élő gyerekek üdülhetnek - a tavalyi 700 után idén 13 turnusban csaknem 900 gyereknek biztosítanak maradandó élményt és kikapcsolódást.

    A Szabadics házaspár által megálmodott és működtetett zalaszabari Holnapocska Tábor és a tihanyi gyógyító tábor idén összesen mintegy ezer gyereket fogadott és fogad még a következő hetekben. 
    Több egészségügyi és szociális intézménnyel együttműködésben érkeztek ide daganatos, diabéteszes, szívbeteg, étkezési zavarral élő, koraszülött, lelki sérült, hallás-, illetve égési sérült, továbbá más betegséggel élő vagy azokból gyógyuló gyerekek. Önkéntes segítők teszik emlékezetessé a táborozás napjait, amelyet 24 órás orvosi és ápolói felügyelet mellett töltenek a gyerekek.
    "Minden ilyen turnus töltekezés a fiataloknak, ami erőt ad a betegségekkel való küzdelemben" - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, hogy ezekben a táborokban számos kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak, a táborozók részt vehetnek erdei túrákon, biciklitúrákon, élményfürdőzésen, játszhatnak a zalaszabari kalandparkban, de meglátogatták őket focisták, és rendvédelmi dolgozók bemutatót is tartottak számukra. 
    "Pénzben nem kifejezhető egy ilyen táborbeli törődés, élmény", amelyben Zalaszabarban több száz, országosan pedig több százezer gyerek részesülhet - foglalta össze Rétvári Bence.
    Az Erzsébet-táborokról szóló írásos összegzés szerint ezekben 2016-ban csaknem 90 ezren töltötték az idejüket, tavaly ez a szám meghaladta a 100 ezret, idén év végéig pedig több mint 126 ezer táborozót fogadnak.
    A zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábornak tavasszal több mint tízezer résztvevője volt, ősszel pedig még nyolcezren táborozhatnak Zánkán kétéjszakás osztálykirándulások keretében. Ugyanezen a két helyszínen tavaly 26 ezer, idén pedig több mint 30 ezer táborozó tartózkodott egy-egy hetet a nyári szünetben, 2500-an közülük határon túli diákok voltak.
    Zánkán ebben az évben tíz turnusban összesen ezer család üdülhetett, de az ország 500 településén mintegy 60 ezer gyermeknek vakációs napközi elfoglaltságot is biztosítottak.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!