Már azt is tudjuk, hogy az 50 vendég település és a házigazda Siófok melyik vitorlással vág neki a nyár első balatoni fesztiválján a Nemzeti Regattának…

balaton.vehir.hu Forrás: PR - BH Zrt. Fotó: PR - BH Zrt. 2018. 05. 24. 17:08

2018. május 24-én stílszerűen egy hajón, a Siófok katamarán fedélzetén tartottak sajtótájékoztatót a Nemzeti Regatta szervezőbizottságának tagjai és az országos esemény támogatói. A rendezvény leginkább várt része a vitorláshajók kisorsolása volt, melynek keretében mind az 51 település megtudta melyik vitorlással, melyik előfutamban vághat neki a június 9-én startoló versenynek.

 A sajtótájékoztatón 22 résztvevő település is képviseltette magát, így az izgalmas eseményen személyesen is közreműködtek a vitorláshajók és a sárkányhajó futamok beosztásának sorsolásában, melyet a többi nevező akár online is követhetett az esemény közösségi média csatornáján.

 

Az 51 benevezett magyarországi település a Nemzeti Regattán összemérheti tudását – a partról, nézőhajóról és óriáskivetítőn is jól követhető – vitorlásversenyen, a Sió csatornán zajló látványos sárkányhajó versenyben, mindemellett bemutatkoznak a nagyszínpadon is, ahol a háziasszony szerepkörében Ördög Nóra közreműködik. A csapatokkal és az általuk képviselt magyarországi településkel a Települési Ízek Utcájában lehet majd ismerkedni, ahol a sátorstandokon mindenki bemutatja saját látnivalóit és elkészíti a település jellegzetes ételkülönlegességét is a szakértő zsűri számára és az ínyenc, kóstolni vágyó fesztivállátogatóknak. A különböző versenyszámokban sok értékes, a település hírnevét öregbítő díj talál gazdára a kétnapos fesztivál során, így a benevezett települések biztosan nem térnek haza üres kézzel, csakis tele balatoni élményekkel!

 

 

A sajtótájékoztató hivatalos részét Dónucz László a Nemzeti Regatta szervező bizottságának elnöke nyitotta meg, aki rövid visszatekintést adott az elmúlt két év rendezvényeiről, azok sikeres fogadtatásáról. A résztvevőket az eseménnyel kapcsolatban ezt követően Kollár József a BAHART vezérigazgatója, a házigazda település részéről Hamvas Péter Siófok város alpolgármestere, és az esemény szakmai védnökeként Dr. Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke köszöntötte. A Nagyon Balaton rendezvénysorozat részéről Kiss Ádám projektvezető méltatta a fesztivált.

A szervezők azt a nem titkolt célt tűzték maguk elé, hogy idén már 50 települést lássanak vendégül Siófokon, ahol a Balaton kezdődik. A célkitűzés meglepően gyorsan teljesült, hiszen már a jelentkezési határidő előtt beteltek a helyek a 2018-as Nemzeti Regattára. Fontos elvárásként kezelték a szervezők azt is, hogy növeljék a nem Balaton-parti települések arányát, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a Balaton nem csak a régiókban élőké, hanem nemzeti kincsünk. A szervezők a hivatalos sajtótájékoztatón örömmel számoltak be arról, hogy az 50 éves várossá válásának jubileumi évében a házigazda Siófok város 50 olyan települést lát vendégül az eseményen, melyből 36 nem Balaton parti.

„Külön öröm volt számunkra, hogy néhány kivételtől eltekintve a tavalyi résztvevők idén is azonnal jelentkeztek, ugyanakkor sikerült megnyernünk egy sor új települést is, melynek révén elmondhatjuk, hogy az induló csapatok 70%-a már nem a Balaton partjáról, hanem az ország más részeiből érkezik!” – emelte ki Dónucz László.

A május 24-ei hajósorsolást végül tehát 51 település várta izgatottan, hogy megtudja melyik hajóval kezdi meg június 9-én az amatőr vitorlás pályaversenyt. Komoly vitorlás tudásra és múltra egyébként egyik csapatnak sincs szüksége, hiszen az egyforma, ún. one design vitorláshajókat a szakképzett kormányossal együtt a BAHART biztosítja, ezzel is megteremtve az egyenlő indulási esélyeket. Minden vitorlásra 7 fős települési legénység ül fel a hivatalos, előre kijelölt és szakképzett kormányos mellett. Így küzdenek meg a szombati 3 előfutamban (18+18+15 csapat), majd a vasárnapi negyeddöntőkben (24 csapat), az elődöntőben (12 csapat) és döntőben (6 csapat) a dobogós helyekért. Természetesen idén is szinte minden hajón találtunk olyan résztvevőt, akinek mégis csak van valamilyen kötődése a vitorlázáshoz, de szép számmal vesznek részt sportolók, színművészek, televíziós személyiségek, egyéb hírességek is a csapatok legénységeiben.

 

 

Az akár nézőhajókról, valamint a színpad mellett felállított óriáskivetítőn is figyelemmel kísérhető –  a Kékszalagról már ismert Borbély Ferenc szakértő kommentálásával zajló – vitorlásverseny mellett minden bizonnyal szintén látványos izgalmakat tartogat a Sió csatornán 19 település részvételével megrendezésre kerülő sárkányhajó verseny is, melyre szintén a sajtóeseményen sorsolták ki a csapatokat az egyes futamokba.

 

Az esemény főtámogatója, az idén 50 éves évfordulót ünneplő házigazda Siófok városában, az MVM Zrt. és a Vodafone kiemelt támogatásával 2018. június 9-10-én zajló országos seregszemlén Zalaegerszegtől, Debrecenig további 50 település mutatja meg helyi értékeit, és enged bepillantást kulturális, kulináris világába! A kétnapos fesztiválon színes ingyenes családi és gyermekprogramok, egészségsziget, Rádiós kívánságműsor, az ország hírességei és kóstoltatás is várja a kilátogatókat!

A színes napközbeni forgatagot színvonalas – szintén ingyenes – koncertek koronázzák meg a délutánok folyamán, élvezhetik a kilátogatók Király Viktor, a TNT, az idén 15 éves Kowalsky meg a Vega és a Patikadomb fellépését is. Érdemes tehát a siófoki hajóállomásra kilátogatni június 9-10-én a szurkolóknak, érdeklődőknek, hiszen a gazdag, ingyenes programkínálat igazi családi kikapcsolódást ígér minden korosztálynak a nyár elejére! A településmarketing szempontból is komoly értékkel bíró eseménnyel kapcsolatban minden információ és aktuális anyag elérhető awww.nemzetiregatta.hu oldalon.

 

 

„A hálózatunk által támogatott LIVE tracking megoldás segítségével lehetővé válik a versenyzők gyors és szakszerű személy- és értékmentése baleset esetén. A rendszert partnerünk a Snewisport számos hazai és nemzetközi verseny mellett a Nemzeti Regattán is alkalmazza. A rendszer lehetőséget biztosít arra is, hogy a Nemzeti Regattára érkező közönség élőben követhesse a verseny állását, így a vitorlázók mellett ők is részesei lehetnek a Vodafone 4G+ szolgáltatás fejlesztéseként létrejövő magas szintű mobilinternet élménynek.” - Dr. Budai J. Gergő, vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes, Vodafone Magyarország Zrt.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!