Balaton: Elstartolt az IBCC!

balaton.vehir.hu Forrás: balatonihal.hu Fotó: balatonihal.hu 2018. 04. 23. 11:02

Vasárnap délben elstartolt a IV. IBCC. A verseny első órájában már érkeztek is a hírek az első öt kiló feletti fogásokról és nem kellett sokat várni az első két 15 kg feletti pontyfogásra sem. Társaságunk csapata a sorsoláson a 44. helyet szerezte meg, Révfülöpön igyekeznek helytállni.

 Pénteken és szombaton a regisztrációval indult az idei Balatoni Nemzetközi Pontyfogó Kupa, ahol 200 csapat, 600 versenyző és 1200 horgászbot tartja izgalomban a pontyhorgászokat és szurkolókat egy héten át.

Először a boat chek, azaz a kötelező felszerelések ellenőrzése zajlott le a Club Tihanyban, majd a regisztráció és a nulladik nap talán legizgalmasabb mozzanata, a sorsolás. Fortuna két lépcsőben villantotta meg kiszámíthatatlanságát, hiszen először a helyhúzás sorrendje dőlt el, és csak ezt követően került sor a horgászhelyek sorsolására.  

A hosszadalmas procedúra lehetőséget biztosított arra, hogy a csapatok informálódjanak a helyekről, megbeszéljék a stratégiát és eszmét cseréljenek a korábbi tapasztalatokról. Megoszlottak a vélemények a jó helyeket illetően, mindenki drukkolt, hogy a saját maga által preferált sorszám megvárja „gazdáját”.

A verseny főbírója, Csörgő Tamás eközben a Marshalok számára tartott eligazítást, ismertette a mérlegeléssel kapcsolatos tudnivalókat. 

Az ünnepélyes megnyitón Radu Morar, a Fishing and Huntig tévécsatorna tulajdonosa és a verseny megálmodója köszöntötte az egybegyűlteket és eredményes, sportszerű versenyt kívánt  Dérer István a MOHOSZ alelnöke, és Szári Zsolt, társaságunk vezérigazgatója, a verseny házigazdája.

Vasárnap reggel elfoglalták a csapatok a kihúzott helyeiket, majd délben elstartolt a verseny. 

A tavalyi eredményeket nehéz lesz túlszárnyalni, ám várhatóan nagyon sok  10+ , 15+ , és 20+ súlyú  ponty néz majd körül a parton az ilyenkor szokásos  mérlegelés és a fotózás erejéig. A tervszerű haltelepítéseknek köszönhetően a balatoni pontyok  átlagsúlya és egyedszám folyamatosan növekszik, így jó eséllyel hozhat rekordot a 2018-as IBCC.

Csörgő Tamás, a verseny főbírója annak a reményének adott hangot, hogy az idei összfogás meghaladja majd a 20 tonnát.

A Fishing and Hunting  Magyarország minden este 20 órától élő műsort sugároz a helyszíni stúdióból, hivatalos Facebook oldalukon folyamatosan informálódhat bárki a verseny eseményeiről és történéseiről, a balatoni horgászatról.

Forrás: balatonihal.hu

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!