Vártámadással, Palacsintafesztivállal és Füred Kapitány kincsvadászatával nyitják a balatoni szezont

balaton.vehir.hu Forrás: Dudás András 2018. 04. 20. 20:31

137 szálláshely, 89 vendéglátóegység és 15 pincészet csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amelynek célja, hogy megmutassák a Balatonra nem csak nyáron érdemes utazni. A Nyitott Balaton elnevezésű akcióban részvevők úgy vélik, a Balaton Régió tavasszal is képes olyan kínálatot biztosítani, amely miatt érdemes a tó partjára utazni. Az akció ideje alatt egyes programok között kedvezményes hajójegyekkel is közlekedhetünk.

 Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke szerint: a kilencedik alkalommal megszervezett kampánynak köszönhetően ezrek indulnak majd útra azért, hogy a májusi hétvégékre szervezett eseményeken részt vegyenek. Balatongyörökön például Palacsintafesztivállal (április 28.) Sümegen majálissal és tüzérségi vártámadással, lovagi tornával várják az érdeklődőket (május 1.). Hasonlóan sok vendéget várnak. Balatonalmádiban. Itt több alkalommal is részt vehetünk a „Régi villák nyomában” elnevezésű városi túrán, amely mindenki számára ingyenes. A Riviéra TúraWeekend egy igazi kihívás lesz, a 4 nap alatt akár 119 kilométer távot is megtehetnek a túrázók (április 28. - május 1.). Ez idő alatt, a Balaton nyugati csücskében, Hévízen zajlik majd a Boldog Békeidők Hévíze rendezvénysorozat is, ahol a település "virágkorát", az 1860-as évektől az 1930-as évekig terjedő időszakot elevenítik fel. Balatonföldváron pedig Kettesfogathajtó versennyel (május 26.), finom pörköltökkel, rétesekkel várják a vendégeket. Ugyancsak a kulinaritásé lesz a főszerep Siófokon. A Piknik a Parton rendezvénysorozat keretén belül májusfa állítással, kézműves vásárral, gyerekjátékokkal és rengeteg finomsággal; házi lepénnyel, kürtős kaláccsal, kenyérlángossal, gőzgombóccal, borokkal, sajtokkal, pálinkával várják az érdeklődőket. (április 28. - május 1.)

Az említett rendezvények mellett, a www.nyitottbalaton.hu weboldalon még több mint 100 sport, kulturális és gasztroprogram között lehet válogatni.

Mint azt az alelnök elmondta: Idén komoly hangsúlyt fektetnek a kerékpáros programok népszerűsítésére. Ennek egyik fő része a "Pecsételd körbe a Balatont két keréken!" túra, melynek célja, hogy a résztvevők érintve a pecsételő helyeket, (múzeumok, vendéglátóhelyek, szálláshelyeket) részben vagy teljesen körbekerüljék a Balatont. A kerékpár mellett, érdemes idén hajóra, vonatra vagy buszra is szállni, ha a Nyitott Balaton programjait szeretné valaki felkeresni. A Balatoni Hajózási Zrt. egyes hajójegyei árából 15% kedvezményt ad az online kupont letöltők és felmutatók számára. A szerencsés gyerekek, akár ingyen is utazhatnak a hajókon. Ennek feltétele, hogy Füred Kapitány, a balatoni mesehős kincsvadászatain megtalálják az elrejtett a hajójegyeket.

 
Fekete Tamás szerint, utazás előtt érdemes áttanulmányozni a régió honlapjait, mert a sokféle kedvezményt összevonva több ezer forintot spórolhatunk.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!