Megyei rendőrfőkapitány: Somogyban csökkent a bűncselekmények száma

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2017. 10. 13. 15:58

Somogy megyében öt év alatt kevesebb mint felére csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, a Balatonba fulladtaké viszont drasztikusan emelkedett - mondta Piros Attila megyei rendőrfőkapitánya pénteken Siófokon, a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ záró rendezvényén.

A vízi rendészet idén 390 embert mentett ki a Balatonból, a kimentettek száma az utóbbi négy évben folyamatosan nő (2014-ben 158 volt a mentések száma). Október 12-ig 21 ember fulladt a Balatonba, ez jelentős növekedésnek számít az öt évvel ezelőtti 5-höz, és a tavalyi 9-hez képest - ismertette a rendőrfőkapitány.
Megemlítette, hogy vizsgálják a drasztikus növekedés okát, a mellett, hogy az elmúlt években nőtt a Balatonhoz érkező vendégek száma.
Beszélt arról is, hogy a balatoni szezon biztosításához 107 embert csoportosítottak át a megye más rendőrkapitányságairól. A vízi rendészet hajóparkjának megújítására mintegy 100 millió forintot fordítottak, nagy viharok idején is biztonságosan közlekedni képes hajókat szereztek be.
Az ötéves szolgálati ciklusának lejártával e hónap végétől a megyei rendőr-főkapitányság éléről távozó Piros Attila az év első kilenc hónapjáról elmondta: Somogyban a nyomozás eredményessége 30-ról 68 százalékra nőtt.
A turisztikai idényben idén 186 diák vett részt a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ munkájában. Közreműködésüknek köszönhetően lényeges kevesebb bűncselekmény történt az érintett településeken - mondta Piros Attila. Az öt településéről érkező rendészeti fakultációs diákok Siófokon, Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonlellén teljesítettek szolgálatot július elejétől augusztus 21-ig.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!