50 település bemutatkozása Siófokon szárazföldön és vízen! Az Ön települése jelentkezett már?

balaton.vehir.hu Forrás: Mihalovics Dóra - BH Zrt. 2017. 03. 20. 11:23

A Balatoni Hajózási Zrt. Siófok város támogatásával a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében ismét kétnapos fesztivállal, és a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai bonyolításában amatőr vitorlásversenyre invitálja Magyarország településeit a Balaton nyári fővárosába, Siófokra.

Még e hónap végéig jelentkezhetnek az ország települései a Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja elnevezésű kétnapos rendezvényre, melyet a 2017. június 10-11-ei hétvégén rendeznek meg Siófokon.

A résztvevő városok a vitorlázás örömét versenyszellemben élhetik át, sárkányhajó futamon vehetnek részt, és ami legalább ugyanennyire fontos: a parton felépített pavilonokban saját településük turisztikai, gasztronómiai és kulturális értékeit mutathatják be a nyári szezonban Balatonra irányuló reflektorfényben.

„Az első Nemzeti Regattát egyöntetű lelkesedés övezte a különféle szereplők, szervezetek részéről, a többezer fős rendezvényt szeretettel fogadták szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt, e mellett a média részéről is kiemelt érdeklődés kísérte. A visszajelzések alapján teljesült a kitűzött cél: sikerült örömet szerezni az idelátogatóknak, a résztvevők jól érezték magukat Siófokon, ahol két napig minden a vitorlázásról, a vízről és a gondtalan jókedvről szólt, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.” – mondta el Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A Nemzeti Regatta egyik védnökét, Balassa Balázst Szigliget polgármesterét, a Balatoni Szövetség elnökét kérdeztük:

- Miért érdemes idén is részt venni az ország településeinek ezen a különleges eseményen?

„A Balatoni Szövetség elnökeként nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Nemzeti Regattát. Ez a rendezvény is bizonyítéka annak, hogy egy jó ötlet, amely mellé társult egy színvonalas szervezés, milyen sok embert tud megmozgatni. Ez elsősorban nem egy verseny, számomra inkább a települések seregszemléje, ahol lehetőség nyílik értékeink bemutatására.”
Nem véletlen fentieknek megfelelően a rendezvény egyik szlogenje: A Nemzeti Regatta ugyanis több mint egy vitorlásverseny!

A vitorlássport kétnapos kipróbálása és népszerűsítése mellett kiemelt turisztikai és marketing szempontokat szem előtt tartva országimázs építő, mert a Siófokra látogatók egy hétvége alatt az ország legszebb helyeit, különlegességeit és értékeit is megismerhetik a színpadon és standokon zajló bemutatkozások révén. A településekre jellemző ételkülönlegességek, borok kóstolására a Települési Ízek Versenye ad lehetőséget az egyedi arculatokkal kialakított sátorpavilonokban.

Érdemes tehát az ország településeinek és lelkes szurkolótáboruknak ezt a hétvégét Siófokon tölteni, mert míg az amatőr csapatok a vitorlásokkal a vízen versenyeznek, addig a szárazföldön íz- és programkavalkád, közkedvelt együttesek várják a résztvevőket és kilátogatókat. A rendezvény háziasszonya idén is Ördög Nóra, házigazdája Borbély Ferenc lesz. A gyermekeket kézműves programok és Varázshajó várja. Az egészséges életmód jegyében szűrővizsgálatokon és tanácsadásokon lehet részt venni. Érdemes tehát jelentkezni!

S mivel a Nemzeti Regatta az év egyik legjelentősebb kulturális, és szezonindító eseménye, így Siófok város ismét a kezdeményezés mögé állt. A városmarketing szlogenjei stílszerűek, mert: „Ha hétvége, akkor Siófok!” és „Itt kezdődik a Balaton”.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!