Alkotmány Kupa és Tabu Kupa

balaton.vehir.hu Forrás: hunsail.hu Fotó: hunsail.hu 2016. 08. 22. 15:10

Az augusztus 20-án rendezett Alkotmány Kupán 60 hajó vágott neki a hagyományos nyárzáró túraversenynek. A klasszikus hajók 10.30-kor rajtoltak, míg a modern egységek 11:00-kor. A szél a rajtra bíztatóan lengedezni kezdett 3-5 csomós D-DNYI szél fújt. Olvasható a Magyar Vitorlás Szövetség honlapján.

A Sirocco és a másik két 75-ös cirkáló (Nemere II. és Lilafüred) már az elején az élre álltak. A Balatonkenes-Balatonaliga-Balatonkenese féltávnál ez is maradt a sorrend. Közben Litkey Farkasék a Festipay nevű katamaránnal utolérték az élmezőnyt. A szél szinte teljesen leállt, így a rendezőség Balatonalmádinál befuttatta a mezőnyt.

Litkey Farkasék értek be ugyan elsőnek, igen-igen kis előnnyel a Czittel Lajos kormányozta Sirocco előtt, de visszaléptek, mert egyedüli katamaránként nem akartak beleszólni a versengésbe. Így az abszolút Alkotmány Kupa hármas befutója a Sirocco, Nemere II. és a Lilafüred lett. Ők nyerték a Tabu Kupa abszolút első három helyét is.

Eredmények, további fotók a hunsail.hu oldalon!

Az Összevont Cirkáló Bajnokság egyik futama is volt egyben a Tabu Kupa volt, itt az ORC eredmény szerint a Sirocco, a Nemere II. és a Kishamis lett a sorrend.

A modern hajók közül a leggyorsabb az Avatar volt Soponyai Géza kormányzásával, akik egyben a YSI-es kategória győztesei is lettek a Remete és a Paquita előtt. A háziverseny győztese az Infinity lett abszolútban, akik egyben a legnagyobb kategória győzelmét is megszerezte. A hagyományokhoz híven a napot finom sült, hűsítő sör és a díjátadó zárta.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!