Fonyód nyerte a balatoni állomási versenyt

balaton.vehir.hu Forrás: mav.hu 2010. 09. 08. 13:45

A balatoni állomási verseny 2010. évi díját a kulturált, tiszta környezet fenntartásáért Fonyód állomás nyerte el.

A MÁV Zrt. a nyár elején a balatoni állomások körében tisztasági és virágosítási versenyt hirdetett. A verseny – egy szakmai zsűri értékelését követően – augusztus végén lezárult.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

A verseny célja az volt, hogy a dolgozók saját kezdeményezésükre, önerőből, önszorgalomból, elhivatottságból és önbecsülésből is tegyenek a tisztább, gondozottabb állomásokért. A vállalat belső versenye azonban kettős célt szolgált, hiszen a munkatársi kollektíva összetartása mellett a versennyel az utasok is sokat nyertek: minőségi, tiszta, rendezett és virágos vasútállomásokat a legvonzóbb hazai turisztikai térségben, a Balaton partján.

Fotó: mav.hu

A legtisztább, leggondozottabb állomás címért nyolc balatoni állomásfőnökség –Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonszentgyörgy, Fonyód, Keszthely, Lepsény, Siófok és Tapolca – munkavállalói versenghettek. Az állomásfőnökségek a hozzájuk tartozó több mint 70 állomással és megállóhellyel közösen alkottak csapatokat.

A verseny ideje alatt egy kijelölt öttagú szakmai zsűri a dolgozók előzetes értesítése nélkül, váratlanul látogatta meg az állomásokat és mérte fel, pontozta a tapasztalt állapotot, valamint azt, hogy mekkora változás történik a megmérettetés kezdetétől a nyár végéig. A zsűri a pontozás során az utasbarát, udvarias kiszolgálásra, a tisztaságra, a virágos környezet gondozására, az aktuális menetrendek és információs felületek karbantartására, valamint az utasforgalmi területek rendben tartására koncentrált.

A verseny során a vasutasok bebizonyították, hogy fontos számukra a munkahelyük, a vasút megítélése, és annak minél jobb megítélése érdekében saját munkakörükön kívül is sokat hajlandóak tenni.

A MÁV Zrt. vezetése büszke minden olyan munkavállalójára, aki a verseny során vagy azon kívül is sokat tesz munkakörnyezete ápolásáért, fejlesztéséért, és ezáltal hozzájárul a vasúttársaságról alkotott kép pozitív megítéléséhez. Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója személyesen gratulált a győztes csapat tagjainak, és adta át az elismerő okleveleket, valamint a 400.000 forintos pénzjutalmat, amit a nyertesek csapatépítésre, állomási beruházásra vagy eszközbeszerzésre fordíthatnak.

A vasúttársaság reméli, hogy a tiszta, gondozott, virágos állomások az utasokat is a kulturált környezet fenntartására ösztönzik, és hogy jövőre még szélesebb körben, még több állomás között hirdetheti meg a versenyt.

Vissza az elejére Hozzászólások (0)
A balaton.vehir.hu saját cikkei szabadon átvehetők a forrás (balaton.vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.
Név:
Hozzászólás:
Írja be a képen látható számsort: