Alsóörsön „Városépítészeti séták Veszprém megyében”

balaton.vehir.hu Forrás: alsoors.hu Fotó: Zórád Ferenc 2019. 11. 28. 10:45

Az öt éve kezdődött rendezvénysorozat idei állomása Alsóörs. Várpalota, Pápa/Zirc, Tihany, Balatonfüred/Balatonfűzfő után településünk lett a házigazdája ennek a szakmai rendezvénynek,

Amelynek célja az eszmecsere, szakmai tanácskozás, mondta Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, egyúttal a rendezvény védnöke köszöntőjében.

 

Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere

A délelőtt folyamán előadásokat hallgattak a résztvevők.
Elsőként Hebling Zsolt, polgármesterünk tekintett vissza az elmúlt 15 évre, bemutatva a falut dióhéjban, képekkel illusztrálva a legelső írott emlékektől napjainkig , hegyoldalba településétől a partig nyúlásáig. Az 1900 fős lakosú faluban nyáron ötszörösen többen tartózkodnak, mint minden Balaton-parti településen, ezért a problémák is hasonlók. A 2005-ben megfogalmazott területfejlesztési koncepció a mennyiségi helyett a minőségire helyezte a hangsúlyt. A 2016-ban elkészült rendezési terv részletesen felmérte az ófalut megőrzendő értékeire figyelve. Jelenleg készül az új rendezési terv, mely az élhetőség megtartását tekinti elsődleges szempontnak a bővítések megfelelő kontroll alatt tartásával.

Mártonffy Gábor főépítész az alsóörsi fejlesztésekről beszélt, fókuszálva a lakóparkokra. Ezek eléggé borzolják az itt lakókat, akik féltik a falu varázsát, arculatát. Az épülő lakóparkokról képeket láttunk különböző fázisokból. Panoráma-, Merse lakópark, Club Panoráma a régi Bányász helyén meglepő kiterjesztéssel, Riviéra Residens, négy lakótömbös elképzelés a 71-es út mentén, s a Szerdahelyi dűlőben a Pelso Bay, a Mediterrán kikötő elképzelése s a Coral Homes. A kikötő tervét kivetítve a főépítész is megfogalmazta az aggályait.

"A hely szelleme visszatér" c. előadásában Szilvási Attila tervező beszélt a Marina szálló létrejöttének történetéről, kezdve a telek- és meglévő adottságok ötvözéséről, egészen részletesen a koncepcióról, az épület és kikötő kapcsolódásáról, az épület funkcióinak részletes ismertetéséig. Ez az épület tavaly elnyerte az Év balatoni háza címet középület kategóriában. Erről a pályázatról is elhangzott egy tájékoztatás. December közepéig nyújthatnak be pályázatot a tervezők három kategóriában, az eredményhirdetés márciusban lesz két ütemű elbírálás után.
Az E-TÉR rendszer használatán vezette végig a jelenlevőket Szabó Bence területrendezési referens. A jövő az elektronikus felületeké, kikerülhetetlen kérdés, a fiatal szakembereknek ez már természetes.

"Disputa a Balaton parti sávjának tervezett szabályozásáról" címmel a moderátor összefoglalta az eddig elhangzott legfontosabb gondolatokat, s a kérdést: amit ma megvalósítunk, milyen következményekkel lesz a következő évtizedekre?
Homonnay Zsolt agrármérnök, környezetvédelmi szakember a parti sétányokról osztotta meg véleményét, a parttal párhuzamos és a mólószáras megoldásokat latolgatva, kiemelve, hogy az északi és déli oldal adottságai mást kívánnak.

Vélemények is elhangzottak. Ezek közül kettőt emelnék ki. Pap Zoltán főépítész a révfülöpi állapotokról beszélt, Bogdán László Balatonalmádi és Felsőörs főépítésze fogalmazta meg talán legjobban: mit is szeretnénk a Balatonnal? Jó lenne egy koncepciónak látni a Balatont, ahol nem szűnik meg a gondolkodás a faluhatárnál.

Sokféle fejlődés tapasztalható a térségben, a Balaton környékén. Hévíz érdemelte ki az egyik elismerést a Magyar Urbanisztikai Társaságtól. Papp Gábor polgármester részletesen elmondta, illusztrálta azt a 18 hónapot, amíg Héviz legfőbb utcája, a Széchenyi megújult közel másfél milliárdból.

Rövid szünet után a vendégek vezetett séta keretében épületlátogatásra indultak, hogy megtekintsék a Marina kikötőt és hotelt.

Csiszár Edit

További fotók az alsoors.hu oldalon!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!