Március 15. Alsóörsön Polgárdy Imre mondott ünnepi beszédet

balaton.vehir.hu 2019. 03. 14. 12:56

Alsóörs, 2019. március 14., csütörtök - A Balaton-parti településen Polgárdy Imre a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke mondott ünnepi beszédet az Eötvös Károly Művelődési Ház színháztermében.

Polgárdy Imre ünnepi beszéde:

 „Magyar vagyok. Büszkén tekintek át

A múltnak tengerén, ahol szemem

Egekbe nyúló kősziklákat lát,

Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.”

 

Polgárdy Imre

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Alsóörsiek!

 

Petőfi Sándor 1847 februárjában vetette papírra ezeket a sorokat. Alig több mint egy évvel később, 1848 márciusában a nemzet egy újabb, egekbe nyúló kősziklát emelt. Azóta, mi magyarok – éljünk bárhol is a világban – minden év március idusán összejövünk, hogy – a költő szavaival élve – áttekintsünk „a múltnak tengerén” és szemünkkel azt a bizonyos kősziklát keressük.

Nemzeti színű kokárdát tűzünk a szívünk fölé, gyermekeink kezébe apró zászlócskákat adunk, kimegyünk a térre, és megpróbáljuk megfejteni a titkot. 1848 kősziklájának titkát.

Az ilyenkor szokásos beszédeknek rendszerint van egy visszértő eleme. Az, amikor a szónok igyekszik elmagyarázni a közönségének, hogy mit értsen az ünnep alatt, és mit érezzen, ha visszatekint azokra a forradalmi napokra. Erre azonban én nem vállalkozom. Nem vállalkozom, mert tudom, hogy sokan és sokfélék vagyunk. És úgy van rendjén, ha a saját lelkünkben e nagy titok mélyén mindannyian mást és mást sejtünk meg.

Így lesz közös az emlékezetünkben 1848; kinek a forradalom, kinek inkább a szabadságharc ünnepe. Kinek a lánglelkű Petőfi, kinek Arany vagy éppen Jókai. Egyeseknek a mérsékeltebb Széchenyi, másoknak a harcos Kossuth. Valakinek a Nemzeti dal, míg másnak a 12 pont. Kinek Görgey, kinek Bem tábornok. Kinek a győzedelmes Pákozd, és kinek Arad, a 13 vértanú vérző sebeivel.

 

Tisztelt ünneplő közösség!

Számomra 1848 márciusa a reményt, az új utakat kereső, bátor közösség alkotóerejének kiteljesedését jelenti. A forradalom és szabadságharc eseményei alig másfél esztendőt ölelnek fel, de a 48-as bátrak nagy utat jártak be addig, míg arra a bizonyos égbe magasodó kősziklának a csúcsára kitűzték a szabadság lobogóját. Magyarország egyik legizgalmasabb korszaka volt ez, amely reformkor néven került be a történelemkönyvek lapjaira. A zsarnokság béklyói alól szabadulni vágyó, alkotó közösség kiteljesedésének időszaka.

Amikor egy nemzet az idegen hatalom befolyása ellen nem karddal és vérrel akart megküzdeni, hanem az ország és a lelkek felemelésével.

Mert hogyan is kezdődik az a nevezetes 12 pont? Nem, – kedves barátaim, nem az első ponttal. A papírlap tetejére forradalmáraink még a legutolsó pillanatban is azt nyomtatták oda, hogy: „Legyen béke, szabadság, egyetértés.”

Azokat a szavakat, amelyekből a 48-at megelőző évtizedekben egy új Magyarország sarjadt. Egy európai ország, amihez ki-ki a legjobb tudása szerint azt adta, amije volt.

Nyelvújítóink, íróink és költőink az anyanyelvünket, amin ma gyermekeinknek mesélhetünk.

Építészeink az olyan mesterműveket, mint az Esztergomi Bazilika vagy a Nemzeti Múzeum, amelyeknek máig csodájára járnak a világból. Tudósaink az olyan találmányokat, mint a gyufa vagy a villanymotor, és az olyan intézményeket, mint az Akadémia vagy a Széchenyi Könyvtár. Iparosaink és kétkezi munkásaink pedig tudásukat, erejüket és szorgalmukat adták. Így épülhetett fel a Pestet és Budát összekötő Lánchíd, és 1846-ban így indulhatott el Pest és Vác között az első vonat. És ne feledjük politikai zsenijeinket.

Kossuthot, Széchenyit, Kölcseyt vagy Batthyányt, akik országgyűlésről országgyűlésre a nemesség és a jobbágyság fokozatos érdekegyesítésével, és kiváló érzékkel készítették elő 1848 változásait.

A kreativitás, a csillogó tehetségek és a világraszóló alkotások időszaka volt ez, amelynek során legjobbjaink letették egy új, polgári Magyarország alapjait.

Ez az ország-építő munka, amelybe a főuraktól kezdve a városi polgárokon át a nincstelen parasztig mindenki beletette a maga tehetségét és tudását – ez vihette sikerre a magyar forradalmat is. És ez jelentett megtartó erőt a nemzet számára azután is, hogy szabadságharcunkat idegen hatalmak segítségével vérbe fojtották.

 

Tisztelt ünneplő közösség!

171 évvel ezelőtt arra a lapra, amit a 12 ponttal a pesti utcákon osztogattak a fiatalok, Landerer nyomdájában egy kérdést is nyomtattak: Mit kíván a magyar nemzet?

Minden közösség életében bizonyos időközönként eljön a pillanat, amikor kilép a megszokott kerékvágásból, megáll, a jövőbe tekint és felteszi magának az örök kérdéseket: Hová tartunk? Mi a dolgunk? Mi az, amit feladatul kaptunk?

Szerencsések vagyunk.

Nekünk már nem kell idegen elnyomók ellen fegyvert emelnünk. Történelmünk során honfitársaink tízezrei adták az életüket mindezért, 1848 forradalmi hónapjaiban, majd 1956-ban is. Tisztelet a Bátraknak! Tisztelet a Bátraknak, akik nélkül ma nem lenne miénk a jogegyenlőség, a választás és a vélemény szabadsága sem.

Nem szabad felednünk, hogy a szabadságot az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és tenni akaró egyének teremtették meg. Köztük az alsóörsi bátor honvédek, úgy mint May János, aki a szabadságharc kitörésekor hadnagyként szolgált az 5. tábori tüzérezredben. A honvédségbe lépve érdemeket szerzett Komárom várának védelmében, a nemzetőrök tüzérségi kiképzésében, majd Klapka György 1849-ben alezredessé nevezte ki. De említhetném Vargha Lajos századost, Bácsi Gábor, Horváth János vagy Guáth Péter és János nevét is.

A polgári forradalom lehetőségét az emberek összefogása vívta ki. Akaratukat összekovácsolta, erejüket megsokszorozta, hogy tudták: nagy dolgokra képesek, ha összefognak.  Ők tetteikkel bizonyították, hogy bár „egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”. A nemzet összetartásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk.

 

Tisztelt ünneplő Alsóörsiek!

Mit kíván a magyar nemzet? Hová tartunk? Mi a dolgunk? Mi az, amit feladatul kaptunk?- Ha feltettük a kérdést, illik is megválaszolni. Mi egy békében élő, fejlődő Veszprém megyét, benne egy szépen gyarapodó Alsóörsöt akarunk. Egy olyan térséget, ahol rend és biztonság van. Olyat, ahol jó élni, ahová jó hazatérni, amit büszkén mutathatunk meg az ide látogatóknak. Egy olyan települést, amire felnéznek a régióban, és híre a nagyvilágba is eljut. Alsóörs ilyen.

Saját külön bejáratú reformkorunkat akarjuk, amiért készek vagyunk nap mint nap keményen megdolgozni. Megvan hozzá a tehetségünk, az akartunk és a tudásunk, és mindenkire számítunk, aki tiszta szándékkal segít nekünk ebben a munkában.

A márciusi ifjak, Petőfiék, Kossuthék és Batthyányék példája minket is kötelez: minden tehetségünket, akaratunkat és legjobb tudásunkat a közösség érdekében az alkotásra, a jobbításra kell fordítanunk.

És egyszer majd el kell számolnunk az elvégzett munkával, mert ahogy Széchenyi fogalmazott: „Az ember annyit ér, amennyit használ.”

Köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk, köszönöm, hogy meghallgattak!

 

Kovács Zoltán, Polgárdy Imre és Takács Szabolcs

Ferenczy Gábor és Polgárdy Imre

Az Endrődi Református Általános Iskola ünnepi műsora

Fotók: Nagy Veronika

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!