Beszélgetés Klára Keiperttel, az óvoda alapítójának unokájával

balaton.vehir.hu Forrás: alsoors.hu/Kovács Piroska Fotó: Zórád Ferenc 2018. 06. 22. 10:54

A Napraforgó Óvoda napraforgói. Pállfy Ilonka óvónő, az ismert festőművész, Keipert László felesége az 1930-as években magánóvodát alapított Alsóörsön. Unokájuk, a külföldön élő Klára az elmúlt napokban hazalátogatott. Emlékeiről, benyomásairól beszélgettünk.

 Kisgyermekként sodorta őt hazájától távol a történelem vihara. Hat éves sem volt még, amikor szüleivel és bátyjával Németországba került, ahol azóta is él. Sok megpróbáltatást tartogatott számára az élet, de hazáját soha nem felejtette el.

Közel negyven évvel ezelőtt járt itthon először édesanyjával és testvérével. Erre így emlékezik: „Miklós vezetett. Amikor átléptük a határt, egyikünk sem tudott szólni. Anyám sírt, én a napraforgókat csodáltam. Megtaláltuk a régi házunk helyét – egy háromszög alakú telek volt a kocsmával szemben – most egy új tornyos ház áll rajta. Furcsa érzés volt, nem is maradtunk sokáig. Édesanyámnak fájt a múlttal való szembesülés. Engem viszont vonzott Magyarország. Rájöttem, hogy azt sem tudom, honnan jöttem, ki vagyok voltaképpen. Gyökereimet kutatva, ezért járok szívesen a múlt nyomában.

Édesapám szülei éltek Alsóörsön. Minden nyáron itt töltöttünk két - három hetet. Pállfy nagymama már nem élt akkor, amikor én születtem, csak nagyapám festményeiről és fényképekről ismerem őt. Ezeket elnézve úgy érzem, hogy lelki rokonság van köztünk. Tőle örököltem a bennem lévő erőt, óv engem, vigyáz rám. Most, hogy itt vagyok, ez az érzés még jobban felerősödik bennem. Emlékszem, hogy Mamikával, a másik nagymamámmal, esténként tejért mentünk. Volt egy kis patak, ami nekem akkor óriásnak tűnt, az úton fehér kavicsok. Egymás kezét fogva, majdnem minden nap ellátogattunk a temetőbe, miközben néztük a szentjánosbogarakat. Van ott egy fa, a nevét nem tudom, különleges illata van. Ha ezt megérzem, a sosem látott nagymamámra gondolok”. És Klára ez alatt az idő alatt, amit jelenleg itt tölt, ugyanúgy naponta elzarándokol a temetőbe. Hosszasan időzik ott, gondolataiba mélyed, gyönyörködik a varázslatos tájban. Mint mondja, ilyenkor valami elmondhatatlan békesség keríti hatalmába.

Alsóörsön sok barátja van. A véletlen műve minden ismeretség, bár azt vallja, hogy véletlenek nincsenek. Egyik kapcsolat hozta maga után a másikat – köztük Zórád Ferenccel, aki ismeretlenül elküldte neki nagyapja egyik rajzát, amint éppen babakocsiban tologatja őt, vagy Huszár Kálmánnéval, akitől megtudta, hogy azt az óvodát, amelyet nagyanyja alapított, napjainkban az ő lánya vezeti. Innen már csak egy lépés volt az a meghívás, amely az óvodások ballagására szólt legutóbbi látogatásakor, és most, néhány nappal ezelőtt is. Meghatódva mesélte, hogy milyen felemelő érzés volt számára a modern, szép óvodában járni, látni, hogy milyen ügyesek (és szavaival élve) édesek a kicsik, hogy milyen jó alsóörsi óvodásnak lenni!

Klára ajándékot is kapott, virágot. Azt, hogy miért éppen napraforgót, azt hiszem nem szükséges megmegmagyarázni. Ő sem jött üres kézzel. A portré, amellyel az óvodát megajándékozta, Pálffy nagymamát ábrázolja egészen fiatalon, aki ott, abban a másik világban, biztosan nagyon büszke unokájára és életművére egyaránt.

Kovács Piroska

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!