Több évtizedes hagyomány a Márton nap Alsóörsön

balaton.vehir.hu 2017. 11. 11. 20:32

Fogalmazott Hebling Zsolt Alsóörs polgármestere a szombat esti hagyományos rendezvényen.

Köszöntőjében a polgármester kiemelte, hogy a település büszke, hogy több évtizedes Márton-napi rendezvényükre ennyien eljöttek, egyúttal elnézést kért mindazoktól, akik helyhiány miatt sajnos ma este nem lehetnek itt velünk, de a színházterem befogadó képessége korlátozott - fogalmazott.

Dr. Kontrát károly országgyűlési képviselő elmondta, hogy számunkra kiemelten fontos a Szent Márton nap hagyomány tisztelete és ápolása, különös tekintettel arra, hogy az idei évben ünnepeljük a Szent Márton évet.

Az Endrődi Sándor Általános Iskola 6. osztályos diákjainak vidám műsorát követően az új bort dr. Somogyi Alfréd a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese és Berkes Péter lelkész áldotta meg.

Hírportálunk kérdésére Somogyi Alfréd esperes elmondta, hogy Alsóörsre dr. Kálmán Csaba református lelkész barátjának felkérésére érkezett, hiszen az elmúlt időszakban kitünő együttműködési kapcsolat alakult ki a Pozsonyi Református Egyházmegye és a Veszprém-megyei Református Egyházmegye között.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

 A vacsora jó hangulatáról a Veszprém Városi Cigányzenekar gondoskodott amit mulatság követ éjfélig a Jolly Joker zenekarral. A Libavacsorán (sült libacomb, burgonya, párolt káposzta, desszert) kóstolhattunk.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!