Teadélután Alsóörsön – Hamarosan kettő E töltőállomás nyílik

balaton.vehir.hu 2017. 10. 20. 19:59

Immár hetedik alkalommal tartotta Hebling Zsolt polgármester a hagyományos találkozót, mint fogalmazott kötetlen, tabuk nélküli beszélgetést.

 

Pénteken este öt órára zsúfolásig megtelt a művelődési ház színházterme. Az asztalokon gőzölgő illatos teával a kancsókban, amihez házi pogácsát kínáltak. Hebling Zsolt polgármester elmondta, hogy szinte napra pontosan 15 évvel ezelőtt, 2002-ben választották meg polgármesternek. Közel egy órás diavetítéses előadásában ciklusonként ismertette a település kulturális, gazdasági eredményeit, a fotók pedig az elmúlt időszak eseményeit, rendezvényeit, beruházásait szemléltették.

 

Ezt követően ismertette Alsóörs rövid és hosszú távú fejlesztéseiről. Kiemelte az Amfiteátrum és Varázserdő beruházást, további útfejlesztéseket jelentett be, erre kitűnő konstrukciót dolgoztak ki, az önkormányzat 75 százalékkal a tulajdonosok 25 százalékkal járulnak hozzá. A MÁV területek rendezésével, újabb parkolóhelyekkel bővül a település. A közvilágítás napelemek felhasználásával bővül. A jelenlegi 21 térfigyelő kamerák számát is emelik. A közeljövőben kettő új E töltőállomás nyílik a településen. A Tájházat is kialakítják csak úgy, mint a Sirály parkban új, állandó színpadot alakítanak ki parkrendezéssel. Újabb három könyvet is terveznek kiadni a jövőben, mert a kultúra továbbra is szerves része a Alsóörsnek – fogalmazott a polgármester.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!