Alsóörsön folytatódott a nyáresti hangversenysorozat

balaton.vehir.hu Forrás: alsoors.hu/Kovács Piroska 2017. 08. 11. 15:30

Remekművekkel folytatódott az alsóörsi református templom nyáresti hangversenysorozata.

Kiss-Domonkos Judit csellóművésznő, aki hosszú évek óta örvendezteti meg az érdeklődőket baráti körének, a komolyzene reprezentánsainak meghívásával, ezúttal is tartogatott számunkra meglepetést. Mielőtt elkezdődött a hangverseny, kedves gesztus tanúi lehettünk: Alsóörs polgármestere, Hebling Zsolt, virággal és meleg szavakkal köszöntötte a fellépő művészeket névünnepük alkalmából.

A hangversenyen közreműködött:
Kiss-Domonkos Juditot, a Magyar Állami Operaház szólócsellistáját nem szükséges bemutatni a zenekedvelőknek. Az Alsóörshöz ezer szállal kötődő művésznő neve összefonódott a zene iránti alázattal, a technikai bravúrokkal, a mély átéléssel és a zene minden szépségének avatott tolmácsolásával. Egy interjúban ezt mondta: „Egészen különleges viszony az, ami a közöttünk van. Eufória. A hangszernek irántam, és nekem a hangszerhez. Ez a hetedik mennyország, a feltöltődés, ami az embert inspirálja, ami oda-vissza él”. Főiskolás kora óta tagja az Operának, neves versenyek díjazottja, aki kurzusokat tartott, nemzetközi zenekar tagjaként járta a világot. Ma is részt vesz az Operaház zenekarának munkájában, a közelmúltban a Moszkvai Balett kísérőzenekarával turnézott két hónapon át Angliában. A művésznő nagyon szereti Alsóörsöt, ami nem véletlen, hiszen ebben a szép községben otthonra talált. Ezért is hozza el évről évre művészbarátait, akik meghívását mindenkor szívesen fogadják.

A DLA mesterfokozattal rendelkező Lugosi Anna zongoraművésznő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, korrepetitor. Az alapokat a szentpétervári Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumból hozta, ma a Magyar Rádióban adott hangversenyei kiemelkedőek. Az oktatás mellett egész Európában koncertezik, a legnagyobbak – köztük Ruggiero Ricci, Isaack Stern, Perényi Eszter, valamint Nyeszterenko énekkurzusainak – hivatalos zongorakísérője. A rendkívül szerény művésznő is nagy népszerűségnek örvend Alsóörsön, ő sem először jár nálunk.
Bokor Jutta Bartók-Pásztory-díjas énekművész. Pályáját az operairodalom legnagyobb mezzoszoprán szerepei fémjelzik, nemcsak a Magyar Állami Operaházban, hanem a bécsi Volksoperben is. 1998-ban a Dunamenti Népek Fesztiválján ő képviselte hazánkat Lengyelországban. A rákoshegyi Bartók -zeneház vezetője, az Opera nagykövete. Mint ilyen, nemcsak csodaszép hangjával és az énekművészet remekeivel ajándékozza meg hallgatóságát, előadásokat, kurzusokat tart országszerte, népszerűsíti a komolyzenét, azon belül az operát. Ezt tette jelen hangverseny kapcsán is.

Művek és szerzőik:
Elsőként egy korai barokk művet, Girolamo Alessandro Frescobaldi Toccataját hallhattuk. Az olasz érinteni szóból származó zenei forma a billentyűs hangszerek sajátja, leginkább Bach munkásságból ismerős számunkra (fugával kombinálva), de a ferrarai mester, az orvos – zeneszerző ellenpontokon alapuló műve is szép perceket szerzett számunkra.
A következő műsorszámhoz Bokor Jutta részletes magyarázatot fűzött. A hamburgi Johannes Brahms, aki rendkívüli életutat tudhatott magáénak, a romantika korában élt, ám szánt szándékkal visszanyúlt a klasszicista zenei formákhoz. Brácsadalok című művét élete delén, 51 éves korában írta. Az első dal egy vers, gyönyörű allegóriák sora pacsirták daláról, az ünnepi fénybe öltözött természetről. Az ismertetésből megtudtuk azt is, hogy Brahms legjobb barátja, Schumann feleségébe volt szerelmes egész életében, ám ezt az érzést elfojtotta. A második brácsadal egy szép német Volkslied, melynek szövegét a művésznő lefordította hallgatósága számára.
Brahms után Robert Schumann, a romantika korának meghatározó egyénisége, aki sikeres volt, sokoldalú, népszerű, akit tisztelet övezett, mégis buktatókkal volt tele az egész élete. Ezen az estén Fantasiestücke című művét hallhattuk csellón előadva, kísértettel. Lassú – gyors – nagyon gyors – mármint ami a tempót illeti, ahogy azt Kiss-Domonkos Judit bekonferálta, és valóban úgy is követték egymást a szebbnél szebb tételek.
A háború alatt is éltek Rákoshegyen nótáskedvű emberek – mondta Bokor Jutta. Bartók Bélának megadatott, hogy felkereshette néhányukat. Tíz részből álló magyar népdalciklusából nyolcat maga látott el zongorakísérettel. Közülük az első négy női dal (Basilides Mária énekelte), a második négy férfi. Az ötödik dal csíki, a hatodik és hetedik székely keserves, míg a harmadikhoz külön magyarázatot fűzött a művésznő, akinek előadásában ezek a dalok különleges élményt jelentettek.
A műsor zárásaként ismét egy késő reneszánsz, korai barokk szerző, Castaldi szerzeményében, a Requiemrosban gyönyörködhettünk Kiss-Domonkos Judit és Lugosi Anna előadásában.

A koncerten jelen volt Mihálkovics Tivadar, a Magyar Állami Operaház ny. főtitkára. Élvezetes, szép este volt – mondta kérdésemre válaszolva. A műsor egésze megnyerte tetszését, leginkább a záró produkció, Bartók dalait pedig szívünkből szólónak nevezte.

Folytatás augusztus 11-én, amikor Kiss-Domonkos Judit és Lugosi Anna ismét szeretettel vár mindenkit.

Kovács Piroska

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!