A Jókai hajó révbe ért Alsóörsön - Egy korábbi tudósításunkkal emlékezünk Jókai Annára

balaton.vehir.hu 2017. 06. 06. 22:17

„Érdemes megszívlelni a krisztusi üzenetet, egymás terhét hordozni és világra hozni gyermekeinket” – fogalmazott Jókai Anna írónő Alsóörsön a X. Jubileumi Endrődi-Jókai nap díszvendégeként, 2009. augusztus elsején.

Az augusztusi kánikula ellenére rengetegen várták a Jókai hajó érkezését az alsóörsi mólón, szombaton délután. A kitűnő térzenéről a Veszprémi Ifjúsági fúvószenekar gondoskodott. A hajó és vendégeinek fogadására számos közéleti személy jelent meg. Többek között Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, Porga Gyula, Veszprém város kulturális alpolgármestere, Hebling Zsolt, Alsóörs első embere. A Balatonfüredről indult hajón érkezett Jókai Anna, Kossuth-és Magyar Örökség-díjas írónő, és a szép számú Reformkori Hagyományőrző Egyesület tagjai, akik pompás ruházatukkal újból elkápráztatták az érdeklődőket. Majd a part menti Jókai szobor koszorúzását követően és a Mihálkovics szobor avatását követően a színes program a Művelődési házban folytatódott. A téren a Sírály Nyugdíjas Egyesület Énekkarának fogadó dalait követően a színházteremben Albrecht Sándor újságíró-helytörténész idézte fel az elmúlt tíz év legmeghatározóbb pillanatait.

 

Az írónő együtt sétál a hagyományőrzőkkel

Jókai Anna írónő ünnepi gondolatait két vezérszálon fejtette ki. Az elsőben a család egységére, mint az egyik legszebb, legszentebb jelentőségére hívta fel a figyelmet. Beszédében krisztusi példázattal, hogy legyen türelmünk egymás elviseléséhez, segítéséhez és nem utolsó sorban egymás támogatásához ebben az elanyagiasodott világban. Legyen erőnk egymás terheinek hordozására és világra hozni gyermekeinket, a jövőnket, akik nélkül elképzelhetetlen a magyarság fennmaradása. A másik nem más, mint hazánk, ha úgy tetszik édes hazánk!, és ezt mondjuk ki bátran ebben a globalizált világban – fogalmazott az írónő, ne legyen szitokszó, hanem legyen édes hazánk! Mert ha nem vigyázunk, akkor kilyukadhat a történelem a színpadon a magyar nemzet alatt és elveszhet a nemzetünk. Mert hiszek abban –folytatta-, hogy nem véletlen, hogy megszülettünk, itt és most jöttünk a világra, mert igenis vannak közös értékeink, amiket meg akarunk őrizni a jövő számára. Magyarnak lenni nem véletlen, a mi feladatunk az, hogy a mi nemzetünket hagyják meg nekünk, majd mi megőrizzük – zárta gondolatát Jókai Anna. A dedikálást követően bárki megkóstolhatta a mennyi ízű Jókai bablevest pogácsával, élvezhette a Balaton-parti település vendégszeretetét.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!