Nyitott pincék: jó borok és egyéb kalandok

Turisztikai egyesületünk, a Balaton Riviéra jól bejáratott rendezvényére Tatabányáról, Budapestről, Monorról, Zalaegerszegről, Székesfehérvárról és Kaposvárról is érkeztek túrázók, közülük többen már most erősen megfogadták, hogy „jövőre veled, ugyanitt”.
Egészen pontosan összesítve 138-an indultak el a 25 illetve a 15 km-es távon. Az egyes rajtszámú Bencze Erika tulajdonképpen a startnál, a felsőörsi Gelléri fogadóban aludt, ugyanis előző nap már lenyomta a Felsőörsi nyolcas elnevezésű teljesítménytúrát. Ennek ellenére, vagy éppen ezért már 7.45-kor frissen startra készen állt, „olyan gyönyörű ez a vidék” felkiáltással.
A veszprémi Tarjányi Tamásnak, miután tesztelte a Gelléri fogadó ízletes forralt borát, az volt a legfőbb kérdése: „Hol lesz az első pince?” Jó alkalom ez a túra a térség borászaival és pincészeteivel való bensőségesebb ismeretségkötésre.
Ám nem csak a borokért jönnek a túrázók. Imádni valók a bolyongások az őszben, akár egyedül, akár társasággal, hiszen hihetetlen mennyiségű szépséget kínál a Balaton-felvidék. Mindig újabb és újabb szelíd lankák, erdők, szendergő apró falvak, panorámák, na és mikor már éppen kiszárad a torok, mindig pont jókor belebotlik az ember egy pincébe.
Van, aki, mint például Szabolcs Tamás, de sorolhatnánk még tovább a neveket, direkt egyedül járja a kijelölt utat, beleveti magát a természetbe, hogy valamit visszavegyen abból, amit elvesztett a hétköznapok taposómalmában: a frissességet, az erőt. Hogy újra elérje saját magát. Hogy újra tudja szeretni az életet és a világot. Még egy-két mondat és máris a keleti filozófiánál tartunk.
De sokan baráti társasággal, családdal jöttek. Sok volt a kisgyerekes család is, illetve apukák is hozták a gyerekeket, például Rideg Róbert Siófokról az ikreket. Aki ismeri a gyerekeket, nem csodálkozik rajta, hogy mennyit bírnak gyalogolni, kis energiabombák. A 4 éves Németh Olívia is énekelve megtett 9 km-t anyukájával, Németh Lukács Noémivel és a füredi baráti társasággal. Amikor elfáradt, érte jött a nagymama és hazavitte.
Egy husky, egy tacsi és egy agár is végigkísérte a gazdit a hosszú úton, éberen számolva az elfogyasztott pohár borokat. Érdekes, a túránkat kitűnő ásványvizével támogató kékkúti Theodóra flakonjait határozottan jobban kedvelik a gazdák kezében látni az óvatos kutyák.
Szerencsére csak a túra végén, vasárnap délután kezdett el szitálni az eső és kezdtük komolyabban érezni a hideget, de hát akkor jött az isteni, meleg „csorba” a 15 km-es táv céljánál, a Söptei-pincészetben, ami a 25 km-es távra vállalkozóknak a felezővonal volt. A szarvas csorba erdélyi specialitás. Az isteni finom leves jellegzetes ízét a savanyításra használt korpacibere. Ez utóbbit magától a séftől tudjuk, aki Söptei Zsolt tulajdonossal együtt megtisztelte a csapatot jelenlétével. Kiültek a teraszra velünk, a lugasba, talán még az eső is elállt, legalábbis nem éreztük, mert olyan jó sztorizgatás kezdődött arról, hogy ki mit látott, mit élt meg, most vagy valahol bármikor korábban utazásai során. Olyan praktikus túrázási és utazási tanácsok cseréltek gazdát, amelyekhez hasonlókat útikönyvekben aligha olvashatunk.
Egy csöppet be is csíptünk már az elején a Gelléri forralt bortól, aztán a szorgalmas kóstolgatások során a Lovas Csárdában, a Levendula Pincészetben, Paloznakon Papánál és Homoláéknál, Csopakon Jásdinál, majd a Szent Donátban ráivott olaszrizlingtől, chardonay-től, Söpteiék kitűnő mustjától. Beáta és Zsuzsa teljesen happy volt, nem csak a boroktól, de a Homolai Pincészetben megsimogatott cicáktól, kutyustól is. Csak Zelinda, az egész túrát megszervező Balaton Riviéra TDM menedzser gyakorolt hatalmas önmegtartóztatást a borivást illetően, bevállalta ugyanis a transzfert. Egy kisbusszall legalább tízszer fordult a Söptei pincészet és a Gelléri fogadó között.
Délután négyre, na jó, ötre, szinte mindenki elmondhatta, hogy ” Uramisten, mekkora utat megtettem! „ Mindössze négyen-öten adták fel menet közben, de ők is legalább elmondhatják, hogy elindultak.