Ovi-foci pályaavató

balaton.vehir.hu Forrás: Kovács Piroska Fotó: Zórád Ferenc 2016. 08. 06. 13:46

Ismét új létesítménnyel gazdagodott Alsóörs. Ezúttal egy sportpályával, amelyet akár sportkomplexumnak is nevezhetnénk, oly sok funkcióra alkalmas. Felavatására a Napraforgó Óvoda udvarán, ünnepélyes keretek között került sor.

Az avatóünnepségen Hebling Zsolt polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd az óvodások műsora következett. Cseppet sem voltak elfogódottak, vidáman énekeltek, dicsérendő az óvónők szakértelmét. A kedves bevezető után dr. Molnár Andrea, az Ovi – Foci Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta, hogy az alsóörsi a 152. ilyen jellegű pálya. Az ötlet az 1950-es évek legendás Aranycsapatának legendás jobbhátvédjétől, Buzánszky Jenőtől származik, még 2011-ből. Azóta sajnos már nincs közöttünk (ő volt az Aranycsapat utolsó képviselője), ám az elnökasszony örömmel nyugtázta, hogy fia, ifj. Buzánszky Jenő, ápolja az örökséget és folytatja a megkezdett munkát. Mert az Ovi - Foci Közhasznú Alapítvány céljai példaértékűek. Elsődlegesen e korosztály mozgáskultúráját kívánja megteremteni ránevelve a kicsiket a mozgás örömére, valamint jótékony voltára, hiszen az egyaránt záloga a test- és a lélek egészséges fejlődésének. Cél továbbá az utánpótlás nevelés és a szabadidő hasznos eltöltése is. Ennek feltételeit kívánják megteremteni hazánkban és a határon túli magyarlakta területeken, részben magántőkéből, részben a közszféra bevonásával.
Maga a műfüves pálya, amely más labdajátékok űzésére, ügyességi játékokra és más célokra is alkalmas, nyugat-európai színvonalú – mondta dr. Molnár Andrea, 2013-ban kiérdemelt a Magyar Termék Nagydíjat. Jó helyre került az új létesítmény – folytatta, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a beruházást. Hebling Zsolt polgármester viszont az Alapítványnak köszönte meg a közös munkát, a jó kapcsolatot. Elmondta azt is, hogy a beruházás értéke 8,5 millió forint, melynek egy részét az önkormányzat biztosította.

Az avatóünnepség további részében Csík Ferenc, a Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója fejezte ki afeletti örömét, hogy ez a pálya megépült, óriási lehetőségnek nevezve azt a gyerekek életében. Országgyűlési képviselőnk, dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár pedig azt mondta el, hogy már a kilátó avatásán lehetett prognosztizálni, hogy Alsóörsnek jók a kilátásai – ez most ismét bebizonyosodott. A község töretlenül fejlődik. A sportot az egészséges életmódra nevelés eszközének, egyben csapatmunkának és a magyar közgondolkodás részének nevezte. Ezt követően dr. Molnár Andrea és Hebling Zsolt társaságában átadta rendeltetésének a pályát, amelyet a Napraforgó Óvoda intézményvezetője, Csiszárné Huszár Judit vett át. Miután elhangzott az ovi – foci induló, Göröcs János válogatott labdarúgó, aki hatvankét alkalommal öltötte fel a címeres mezt és később edzőként is sikeres volt, valamint dr. Kontrát Károly, aki szintén rendelkezik labdarúgó múlttal, bemutatót tartott. Őket a gyerekek követték, nagy lépést téve kis cipőben, ahogy az az Alapítvány hivatalos dalává vált, eredetileg Buzánszky Jenő kilencvenedik születésnapjára komponált dalban áll.
A kék és a piros csapat tagjainak lelkesedése határtalan volt. Úgy fogadták az új játékteret, mintha örökön ott lett volna. Sportszerűek voltak, mégis önfeledtek. Gyerekek. Máté bácsi, az edző – bíró egyszerre irányított és magyarázott, szakértelemmel, felelősen. Mint azt megtudtuk, az óvoda pedagógusainak felkészültsége is bővült: vonatkozó szakmai ismeretekkel gazdagodtak.

Ferenczy Gábor edző, korábbi válogatott kézilabdázó elégedett a látottakkal. Ebben az életkorban sajátítható el az alapmozgás – mondta. A fejlődéshez nálunk adottak a feltételek. Az utánpótlás nevelés fontos, de az a leglényegesebb, hogy a mozgásigény valakinek az életformájává váljon. Göröcs János jól tudja ezt. Élete rá a példa. Kivételes karrierje tízévesen kezdődött, még a szükséges korhatárt sem érte el ahhoz, hogy egy kölyökcsapatban játszhasson. Kérdésemre válaszolva hangsúlyozta a következetes munkát, az edzések szerepét és a sportág szeretetét. Labdával könnyű játszani – mondta, gumiból, rongyból készülttel, ahogy kezdetben ők csinálták, sokkal nehezebb. Az alsóörsi óvodásokat ügyesnek tartja, annak pedig örül, hogy a Napraforgó Óvoda ilyen lehetőséget kapott. Lehet, hogy a mai ovisok között vannak a jövő bajnokai?

Fotók: Zórád Ferenc

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!