Alsóörs szombaton bemutatkozik a Hangvillában

balaton.vehir.hu 2015. 09. 15. 14:12

Utoljára tíz évvel ezelőtt mutatkozott be a település a megyeszékhelyen, most pedig szeptember 19-én, szombaton este – erről tartottak sajtótájékoztatót kedden a Balaton-parti településen.

Hebling Zsolt polgármester elmondta, hogy tíz évvel is és most is Alsóörs polihisztora Albrecht Sándor volt az ötletgazda, aki rendkívül nagy hangsúlyt fektet a település igazi értékeinek a minél szélesebb körű ismertetésére.
Ferenczi Gáborné az est háziasszonya elmondta, hogy minden érdeklődőt szeretettel várnak a veszprémi Hangvillába egy színes estére, ahol Alsóörs szellemi és tárgyi értékeit és örökségét tekinthetik meg.

 

Hebling Zsolt, Ferenczi Gáborné ésSashegyi Ildikó

Többek között lesz kiállítás, Alsóörssel kapcsolatos könyvekből, valamint a településen élő alkotók munkáiból. A kulturális gálaműsor során a helyi - a legkisebbektől a szépkorúakig - és Alsóörshöz kötődő művészek részvételével lépnek színpadra, köztük Kis Domonkos Judit világhírű gordonkaművésszel. A gasztrobemutató és borkóstoló során a legfinomabb balatoni borokat lehet majd megkóstolni és a különleges alsóörsi körözöttes kiflit is. Este kilenc órától "Jazz moló Alsóörsön" a Swing-swing együttessel a Hangvilla előcsarnokában. Az egész estés program ingyenesen látogatható.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!