Balaton: Plébánia épül Alsóörsön - az időkapszulát már elhelyezték

balaton.vehir.hu Forrás: Kovács Piroska Fotó: Zórád Ferenc 2015. 06. 26. 21:09

Nemcsak az egyház, hanem az egész település életében fontos esemény a mai nap – mondta Hebling Zsolt polgármester az alsóörsi Boldog Gizella Királyné Plébánia kivitelezés alatt álló plébániaépületének építési munkálatait megáldó ünnepségén.

Június 25-én délután érces harangkondulás adta hírül az eseményt. A templom zsúfolásig megtelt. Hívek, érdeklődők sorfala között, az orgona felbúgó hangjára, ministránsok élén vonult be a templomba Excellenciás Dr. Márfi Gyula érsek - metropolita, a Veszprémi Főegyházmegye főpásztora és kísérete, köztük Medveczky Miklós érseki titkár és a környező települések lelkipásztorai, ahol az alsóörsi közösség plébánosa, Berkes Péter köszöntötte őket. Az ünnepi alkalmon jelen volt Dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő, a BM államtitkára, valamint Alsóörs és Lovas polgármestere, Hebling Zsolt és Ferenczy Gáborné.

További fotók az alsoors.hu oldalon

Miután a templom kórusának éneke elhangzott, Berkes Péter atya ismertette a templomépítés rövid történetét, újabb mérföldkőnek nevezve az idei esztendőt, amelyben az egyházi- és állami szervek, Alsóörs Község Önkormányzata, valamint a hívők összefogásának eredményeként lehetőség nyílik a plébániaépület felépítésére.
A munkálatokat megáldó ünnep a Jézus Szíve Litániával vette kezdetét. A Litániát Exc. Márfi Gyula érsek - metropolita vezette, aki Jézus Szíve ábrázolásának módozatairól beszélt a történelem különböző korszakaiban. Szólt napjaink világáról is, kérve, hogy a ma embere méltóképpen lehessen Jézus tanítványa.

Ezt követően Hebling Zsolt polgármester gratulált a nagy horderejű, példa értékű beruházáshoz, amely Alsóörsön minőségi lelkipásztorolást tesz lehetővé. Jó látni – mondta, hogy a község lakói (köztük sok gyermek és nyaralók) lelkiekben is gyarapodnak. Dr. Kontrát Károly államtitkár is fontos stációnak nevezte az építkezést. Magyarország kormánya segíti a fontos közfeladatok ellátását. A Veszprémi Érsekség, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházügyi Államtitkársága, Alsóörs Község Önkormányzata és az itt élők összefogása révén épülő pélábániaépület pedig egy közösségi életet létrehozó tér, bizonyítandó nemcsak a település fejlődését, hanem a hitet és az összetartozását is.
Az ünnepség további részében Exc. Dr. Márfi Gyula érsek megáldotta az építési munkálatokat. „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja” – idézte Máté evangéliumát, majd jelenlévők kíséretében az építkezés helyszínére vonulva, Dr. Kontrát Károly államtitkárral, Hebling Zsolt polgármesterrel és Vida Mihály világi elnökkel közösen elhelyezett egy időkapszulát az épület alapzatában. A jövőnek szánt emlékben érseki oklevél, az adományozók névjegyzéke, egy feszület és napjaink fémpénze található, valamint sok - sok kedves gyermekrajz, sőt, egy vers is egy kis ministránstól. Az ünnepség a gyermekek énekét követően a Himnusz hangjaival fejeződött be.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!