Alsóörsi fotóművész kiállítása a veszprémi Magyar Napokon

Volt egyszer egy színház - Kovács Endre kiállítása a veszprémi Magyar Napokon

balaton.vehir.hu Forrás: alsoors.hu/Kovács Piroska 2015. 03. 26. 11:22

Pannon Egyetem által rendezett Magyar Napok 2015 rendkívül gazdag programját Kovács Endre kiállítása zárja keretbe.

A nyugati magyar diaszpóra értékeit felvonultató eseményfolyam a köztünk élő nagyszerű fotóművész Halász Péter színháza – Kovács Endre kiállítása című tárlatának megnyitójával vette kezdetét, hogy aztán március 28-án, szombaton 13 órakor tárlatvezetésével zárja kapuit a megyeszékhely ünnepe.
A rendezvény megnyitójára ünnepélyes keretek között került sor. Mint azt Dr. Friedler Ferenc rektortól megtudtuk, ez már az ötödik alkalom, amikor a Pannon Egyetem ízelítőt ad a határainkon túl élő magyarok kultúrájából, most először Magyar Napok megnevezéssel, immár tíz nap időtartamban. Újdonság az is, hogy a Vajdaságban, Kárpátalján, a Felvidéken és Erdélyben élő magyarság kulturális értékeinek bemutatása után, ezidén és a jövőben nem tájegységek szerinti megosztásban, hanem egységében nyerhetünk bepillantást a nyugati magyar diaszpóra életébe.

Kovács Endre fotóművész (Fotó: balaton.vehir.hu/Archív)

A rektor után a Védnöki kollégium tagjai szóltak. Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek köszöntette a nemes eseményt, majd feltette a kérdést: Mit teszünk mi a határainkon túl élő magyarokért? Steinbach József református püspök hatalmas ívűnek nevezte a programot, amely segítséget jelent mindazoknak, akik a maguk helyén végzik munkájukat. Porga Gyula veszprémi polgármester értékelte a rendezvény „előéletét”, majd elmondta, hogy egyre többen csatlakoznak a Pannon Egyetem kiváló kezdeményezéséhez. Ez azért örvendetes, mert a határon túli- és a hazai magyarok tudományos tevékenysége és művészete egységet képez. Balatonfüred polgármestere, Dr. Bóka István elismeréssel gratulált a szavaival élve megsüvegelendő vállalkozáshoz. Mint mondta, a város 2015-ben azért csatlakozott ehhez az értékteremtő, egyben hagyományőrző programhoz, hogy a régió a kultúra kiemelt helye lehessen. Végezetül Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet elnöke beszélt többek között a nemzeti integráció szükségességéről.

Ilyen előzmények után került sor a Pannon Egyetem B épületének aulájában Kovács Endre kiállításának megnyitójára. A nagyszerű fotóművész tevékenységét a Pannon Egyetem oktatója, Schuller Gabriella színháztörténész méltatta. Mint mondta, egy közösség életében nyolcvan év időtartam az, amíg valamire emlékezni képes, ennek felét jellemzi a beszédkényszer, utána bekövetkezik a hanyatlás.
A tárlat Kovács Endre gazdag életművének 1966 és 1974 közötti időszakát reprezentálja. A kezdetben műtárgyfotózással foglalkozó, művészeti folyóiratokban és könyvekben publikáló művész ekkor a hazai kulturális élet egyik legizgalmasabb korszaka, a magyar avantgárd mozgalom résztvevője volt. A Kassák Színház (későbbi Squat Theatre) társulatával barátai révén került kapcsolatba, s lett annak fotósa. Schuller Gabriella színháztörténész megnyitójában így ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kiállítás képeit:
„Kovács Endre (1947) fotóin a magyar tűrt/tiltott kultúra egyik meghatározó színházi csoportjának előadásai láthatók, amely közösség változó formációkban, neveken és helyeken működött. A képek alkotója 1974-ben távozott Magyarországról, így a sors különös adományaként, nem csupán a hazai események, de az emigráció utáni időszak meghatározó pillanatai közül is többet megörökített.
A társulat első korszakában Kassák Ház Stúdió néven működött, a szent és rituális színház lehetőségeit kutatta, tréningek és előadások formájában. Inspirációul Artaud és Grotowski írásai, valamint a rendező színház előadásaival való találkozások szolgáltak. Az előadások többségét egy – két alkalom után betiltották.
A Dohány utca 20. szám alatt (név nélkül működő) lakásszínház a pszichologizált jellemértelmezéssel és a történetmesélő színházzal szemben élet és művészet (színház és valóság) határvonalaira kérdezett rá a performanszok esztétikájára építve. A lakás egyben „életformatikus” közösségként működött, olyan beszélgetések és művészeti események színhelyeként, amelyek az államilag fenntartott helyeken elképzelhetetlenek lettek volna.
1976-ban a társulat emigrált, Elefánt Színház, majd Squat néven működtek. E korszak hozadéka a kirakatszínházi forma meglelése (mely az utca képét, mint talált tárgyat/valóságot illeszti az előadásba), valamint a médiumok és a populáris kultúra elemeinek használata. A New Yorkban álló ház (mely lakhelyül és színházépületül is szolgált) a korabeli amerikai alternatív művészeti szcéna egyik fontos színhelyévé nőtte ki magát. A társulat 1985-ben oszlott fel”. Kovács Endre útja azonban másfelé vezetett. Ő nem tartott a társulat tagjaival együtt a tengerentúlra, Svájcban telepedett le, diplomát szerzett a Genfi Képzőművészeti Főiskolán, művészete kiteljesedett, nemzetközileg ismert és elismert alkotóvá vált. 1993- ban hazatért, azóta közöttünk él, Alsóörsön.

Halász Endre színháza – Kovács Endre kiállítása húsvétig önöket is várja Veszprémben, az Egyetem u. 10. szám alatt. Meglátják, különleges élményben lesz részük!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!