A magyar kultúra napját tartották Alsóörsön - képgalériával

balaton.vehir.hu 2015. 01. 17. 19:16

Az Endrődi Sándor Református Általános Iskola színjátszó csoportja a magyar kultúra napja alkalmából 2015. január 17-én 17 órai kezdettel a zsúfolásig megtelt Eötvös Károly Művelődési Házban óriási sikerrel mutatta be Karinthy Frigyes A bűvös szék c. komédiáját.

Vándorfi László a Pannon Várszínház igazgató-rendezője ünnepi beszédében kiemelte, hogy a magyarság ezer évét az állandó változás, különböző kulturális és különböző népcsoportok egyvelege határozta meg, tökéletesítette napjainkra és a jövőben is hasonló folyamatoknak lehetünk tanúi. Mert ebben a pillanatban is születnek versek, irodalmi alkotások, a színházakban próbálnak, újabb csodálatos festmények és épületek vannak születőben. Ezért nem tudok egyetérteni azzal a minap hallott állítással, hogy „a magyar kultúra egységes és állandó”, mert a kultúra állandóan változó kreatív folyamat, amihez elengedhetetlen a befogadó és egyben a támogató közönség és az önzetlen mecenatúra – zárta gondolatait a neves rendező.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg

Az ünnepség keretében hagyományosan átadásra került az Alsóörsi Csipkeműhely által alapított „ÖRÖKSÉG” díj, amit az idei évben Decsiné Kisss Márta és Tóth Zoltán helyi alkotók vehettek át Szuper Miklósné műhelyvezetőtől, aki egyben felolvasta a laudációkat.

Karinthy Frigyes A bűvös szék c. komédiájának szereplői:
Géniusz, a feltaláló: Simon Luca – 6. osztály
Államtitkár úr: Csőgör Tamás – 8. osztály
Berta, az államtitkár felesége: Gaál Zsanett – 6. osztály
Miniszter (kegyelmes úr) : Kozits Patrik – 7. osztály
Kállay, a szabadalmi ügyek referense: Hunyadi Zsombor – 8. osztály
Szív Sándor, újságíró: Vérti Máté – 5. osztály
Fulda, az orvos : Gárdonyi Patrik – 8. osztály
Zsuzsi, a titkárnő: Sebestyén Fanni – 6. osztály
Marci, szolgáló: Rozgonyi Gréta – 2. osztály
Hordár: Kovács Szabolcs – 5. osztály
Rendezte: Novákné Juhász Andrea

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!