Videóval frissítve: Falusi disznóvágás Alsóörsön (Képgalériával)

balaton.vehir.hu Fotó: Kovács Anett Nóra 2014. 10. 25. 14:32

A Nyitott Balaton 2014 őszi programsorozat keretén belül október 25-én igazi, régi időket idéző falusi disznóvágást nézhettek meg az érdeklődők a Balaton-parti településen.

A település központjában az érdeklődők végig kísérhették a disznó leölésétől a feldolgozásig a különböző munkafolyamatokat, aegészen a sült kolbászig, hurkáig.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szemléletváltoztató foglalkozása várta a gyermekeket. A "Jó ebédhez szól a nóta" Nádasdi Elemér harmónikással vált még élvezetesebbé.
A délutáni órákban pedig a "Süti Sütő verseny őszi gyümölcsökből", versenye veszi kezdetét Szamos Miklóssal a zsűri elnökével.

Senki sem unatkozott, hiszen kirakódó vásárral, kézműves, helyi termékekkel, állatsimogatóval, lovaglási lehetőséggel szórakoztatták az érkezőket. Az amatőr sütisütő háziasszonyok és urak értékes díjakért versenghetnek finomságaikkal. Amikor minden bendő megtelt, tánccal égetik a kalóriákat utcabál keretében. A jó hangulathoz boros gazdák finom nedűi és természetesen pálinka is dukál.

A rendezvényt a Balaton Riviéra Turisztika Egyesület szervezte a Nyitott Balaton 2014 őszi rendezvénysorozat keretén belül.

 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!