Alsóörs: a Szabadság térre! (Képgalériával)

balaton.vehir.hu 2014. 10. 23. 12:58

Sz 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulójának megünneplését tartották 2014. október 23-án a Balaton-parti településen.

A program 9.30 óra kezdődött a Szabadság térnél a hősi halottak emlékművének megkoszorúzásával, közreműkődött a Balatonfüredi Fúvószenekar.

Ezt követően a tömeg gyalogosan vonult a Művelődési Házba, ahol Hebling Zsolt Alsóörs polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait a zsúfolásig megtelt színházteremben.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg

 Tisztelt Ünneplő Közönség!
Az 1956-ban történelmi távlatokban közeli, nem is oly régen zajlott, de igencsak történelmi események valóságos pillanataira emlékezünk, emlékeznek országszerte s világszerte a mai napon.
Nemzeti ünnepeink mindegyike-az államalapítás, a márciusi forradalom és 1956. is a magyarság sorsának alakulásában óriási jelentőséggel bírtak.
Ezen alkalmak sorában kivételesnek számít október 23-a a magyar szabadság legszentebb ünnepe, hiszen sokan közöttünk vannak, akik egy aktív közreműködőként vagy ismerősök révén, vagy a hírforrásokon mindenképp keresztül, de érzéseikben, részesei voltak az 58 évvel ezelőtti szívszorító történéseknek.
Éppen ezért számomra nehéz, de egyben felemelő beszélni ezekről az őszi napokról.
Ha jó a képzelőerőnk, beleélhetjük magunkat az akkori emberek gondolataiba, cselekvéseibe, hallhatjuk a tömeg zúgását a pesti utcákon, a fegyverek zaját, láthatjuk a mártírokat.
Emlékeznünk muszáj dicsőségünkre, emlékezni muszáj hőseinkre. S immár negyed évszázada szabad, lehet is. Addig a magyarság szívében titokban élt az ünnep, azóta a közéletben is méltó helyére kerülve.
Hiszem magam és korosztályom a 80-as években még sikeresen levert ellenforradalomról tanult, ahol a sortűzparancsot kiadók hősökként, az ártatlan áldozatok bűnösökként kellett, hogy szerepeljenek.56 mártírjainak köszönhetjük a 89-es rendszerváltás békés és határozott végbemenetelét.
1989. június 16-a Nagy Imre és társai újra temetésének napja, a valóságteremtés és az erkölcsi elégtétel várva várt pillanata. Fiatal demokráciánk történetének kezdete.
1956. forradalom és szabadságharc volt, amikor az emberek lelkesen, spontán vonultak az utcára a fiatalok egymásba karolva, skandálták a híres jelszavakat 1848. eszményeiből merítettek erőt, bizonyosságot és bátorságot. S bár a történelem során forradalmaink elbuktak, a magyarság szabadságszerető népként mindig bizonyított.
Mert az emberhez méltó élet a szabadságban gyökerezik, amelyből nincs olyan amelyet ne kellene megszolgálni. Amikor hétköznapjaink csataterein küzdünk, saját és családunk , valamint nemzetünk szabadságáért harcolunk. Mivel egy ország szabadsága. Az egyén erre irányuló vágyában gyökerezik.
Okt. 23-án Alsóörsön is lángra kapott a forradalom szikrája. A hónap utolsó szombatján a templomhoz vonultak lakosaink. A Himnusz hangjai után messze csengett a Budapestiek magyar tájainkhoz küzdött üzenete. Nagy Lajos lelkipásztor Móroczi Gyula forradalmi versszavalata követte higgadt bölcsességgel, lázasa dobogó szívvel élte meg ezeket a napokat a falu.
1956. őszén ismét megtanulta a világ Magyarország nevét. Csodálta hős nemzeti felkelésünket, majd egyre közömbösebben, tehetetlenül nézte szomorú vergődésünket, ahogy a felejthetetlen, gyönyörű, szent napoknak véget vetettek idegen hatalom segítségével s amelyeket kegyetlen, hosszú megtorlás követett.
1956. öröksége az a törekvés, hogy az országot visszatérítse az évszázados fejlődési pályára, amelyen az államalapítás óta haladva. Célja: integrálódás Európa gyarapodó, jóléttel bíró nemzeti sorába. Üzenete: függetlenségükért, kivívott demokráciánkért semmilyen áldozat nem hiábavaló. Bennünk élő hazafiúi érzés és kérdés: Mire tanít. Mire kötelez bennünket kivételes nemzeti ünnepünk?
Arra is Arany Jánossal szólván: „ Nem elég csak emlegetni, tudni is kell jól szeretni, tudni bölcsen a hazát.
Ezen gondolatok jegyében kívánok felemelő, büszke, szép ünnepet kedves mindnyájuknak. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Az ünnepi gondolatokat követően a Vetési Albert gimnázium 11/A. osztályos diákjainak megemlékező műsorát a közönség óriási vastapssal köszönte meg.  Művészeti vezető: Pucsek Zsuzsanna tanárnő.

Este 18.00 órakor, a  Művelődési háztól Fáklyás emlékmenet a Szabadság térre.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!