Elindult az alsóörsi kulturális szezon
| balaton.vehir.hu Forrás: Rásky Miklós Fotó: Rásky Miklós 2013. 05. 18. 23:04 |
PÉGYÖ festőpár kiállítása nyílt szombaton este az alsóörsi Török-házban.
Elült a pénteki vihar és csodálatos kora esti napsütéssel fogadta szombaton az érdeklődőket, a művészetbarátokat az alsóörsi Török-Ház és egyben az idei első kiállítás is. A néhány éve Alsóörsön otthonra talált PÉGYÖ festőpár kiállítására szólt a meghívás. Az egyszerű letisztult vonalak, a balatoni táj, a mozgalmasság mind-mind megjelennek a házaspár képein, amelyeknek az a különlegességük, hogy két ecsettel, négy kézzel és egy lélekkel készülnek, vagyis szinte minden képüket közösen készítik.

Sashegyi Ildikó, az Eötvös Károly Művelődési Ház munkatársa köszöntötte a népes hallgatóságot, majd átadta a szót Alsóörs Község jegyzőjének, Báró Bélának, aki meleg szavakkal ecsetelte a helyben otthonra talált művészpár munkásságát és ismertette eddigi életpályájukat.
Kancsár Péter felesége, Rácz Gyöngyi nevében is köszöntötte az egybegyűlteket, majd Alsóörs községnek és a fellépő Sebestyén Máté nyolcadikos tanulónak is egy-egy festményt ajándékoztak.
A kiállítás közös koccintással és beszélgetéssel zárult Alsóörsön, a Törok-Házban.
Megosztás
A rovat további cikkei
- Alsóörsi utcamesék 5. - Sebők Soma
- 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján
- Alsóörs: Telekom kézilabda edzőtáborok - 2021.
- Mandulavirág teljesítménytúra
- Alsóörsi utcamesék: Dr. Iklódy - Szabó János
- Alsóörs: Strand felújítási munkálatok
- Pszichológusi konzultáció
- Alsóörsi utcamesék: Fábián József
- Alsóörs: Rejtélyes farongálás miatt nyomoz a rendőrség
- Rendkívüli hideg várható!

